March 28, 2022 14:21

Fokozza a termelést a Skeleton

Az észt akkumulátorfejlesztő, az idén a magyar piacra is belépő Skeleton Technologies újabb 37,6 millió eurós finanszírozást kapott, aminek köszönhetően növelhetik a németországi termelési kapacitásaikat. A tervek szerint a meglévő szászországi telephelyük közelébe nagyobb üzemet építenek, ami a 2023-as indulást követően évente 12 millió cellát állítana elő. A megrendelőik között megtalálható a Skoda (Volkswagen AG), a Medcom Mitsubishi és az Európai Űrügynökség is.

„Számunkra a kulcs a bővítésben rejlik.  Az eddig megkötött kereskedelmi megállapodásaink értéke az egymilliárd eurót is meghaladja.” – emelte ki a Skeleton vezérigazgatója, Taavi Madiberk, aki elmondta, hogy a vállalat eddig összesen 200 millió euró befektetésben részesült. Ezt az összeget a nagy hatásfokú szuperkondenzátoraiba, valamint a néhány másodperc alatt feltölthető, illetve újratölthető energiatároló megoldások fejlesztésébe pumpálták. Befektetőik közé tartozik a Bengt Wahlqvist, a Gylling Optima Batteries képviseletében, az EIT InnoEnergy, a Nidoco AB, vagy Taavet Hinrikus, a Wise Ltd. elnöke.

Az autóipari, ipari, megújuló energetikai és elektromos hálózatok piacát energiatároló termékekkel kiszolgáló észt vállalat a kockázati társaságoktól, a német kormánytól, valamint az Európai Beruházási Banktól is kapott támogatást, hogy sikerrel felvegye a versenyt az ázsiai cégekkel szemben, amelyek teljes dominanciára törekednek ebben a szektorban. Az európai ipar számára ugyanis biztató az olyan társaságok, mint a Skeleton vagy a Northvolt jelenléte a hatalmas fejlődést felmutató akkumulátoriparban.  Kiváltképp igaz ez a szuperkondenzátorok területére, amelyek kiválóan teljesítenek akár a 60 másodperces használat során is, miközben nem tárolnak annyi energiát, mint az elektromos járművekben használt olcsóbb lítium-ion akkumulátorok.

A 249 millió euró értékű Skeleton Technologies-nél jelenleg azon is dolgoznak, hogy egyesítsék a két különböző típusú akkumulátort, kifejlesztve egy olyan szuperkondenzátort tartalmazó szilárdtest cellát, amely az autókban is használható.

A Skeleton Technologies magyarországi piacra lépését az InNow Interreg Central Europe program, az EIT Urban Mobility, és az EIT InnoEnergy társ-finanszírozásában működő Green Brother biztosítja.

Ultrakondenzátor elnevezései

Szakmai körökben a szuperkapacitás, az ultrakapacitás, a szuperkondenzátor, az ultrakondenzátor elnevezéseket egymás szinonimájaként használják és az eltérő nyelvterületeken egyik, vagy a másik prioritást élvezhet.

***

A Skeleton Technologies egy német-észt startup, amely az ultrakondenzátoros tárolók (jelentős kapacitású energiatárolók) fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.  Korábban elnyerte a legjobb startupnak járó díjat az Ecosummit London Awards európai zöld stratup-versenyen. A termékeiket alkalmazzák az autóiparban, a légi közlekedésben és az űrhajózásban is.

A Green Brother regionális innovációs - és oktatóközpontban a zöld technológiára, az energiahatékonyságra, a körforgásos gazdaságra, az intelligens városokra és mobilitásra, valamint a környezetvédelemre fókuszáló fejlesztésekkel foglalkoznak. A felkarolt innovációk piacra juttatásának támogatásával a globális környezeti kihívásokra szeretnének helyben, illetve a határokon túl hathatós megoldásokat biztosítani.

 

 

 

InNow